Kris Bond and the Impossible Mission

Kris Bond

És a lehetetlen küldetés

Észrevétlenül húzódott meg a kávézó bejárata, és a kerthelyiség közti válaszfal mögött. Jobb kézfejéből pisztolyt formált, bal kezével megtámasztotta, és szorosan a falnak nyomta hátát. A kávézó ajtaja kinyílt, Kim Jongdae pedig óvatlanul, mit sem sejtve lépett ki rajta, majd a következő pillanatban…

- BANG!

… csaknem szívrohamot kapott, és ijedtében a mögötte álló Tao-ba csimpaszkodott.

- Az istenit Wufan! – szitkozódott, mire az említett hangosan felröhögött. - Vedd már le azt a titkos ügynök-napszemüveget! Rosszabb vagy, mint az a kopasz ürge abból a filmből. Hogy is hívják…

- James Bond?

- Az, hát persze! James Bond!

Tao lehámozta az ingére tekeredett kezeket, és jobban szemügyre vette az ügynököt.

- Inkább Men in Black-es.

- Nem, nem, ez a 007-es – erősítette meg a leader.

- Viccelsz?  - Tao arcán széles vigyor terült el. - Kiköpött Tom Cruise!

- Az a Mission: Impossible.

- Ja… tényleg – egy másodperc hatásszünet után megrántotta vállát, és tekintetét a frappuchinojára irányította. Beleszúrta a zöld színű szívószálat a műanyag pohárba, és hangosan szürcsölni kezdett.

Kim Jongdae még mindig összeszűkült szemekkel méregette a vezetőt, akinek napszemüvege az orra hegyére vándorolt, úgy pásztázta végig a látószögébe eső panorámát.

- Mi van? – kérdezte homlokráncolva.

- Még szerencse, hogy kettőnk közül te vagy az idősebb – vetette oda gúnyosan Chen. – Hamar feloszlatnák a CIA-t, ha felcsapnál titkos ügynöknek.

- Ne már! – mondta csalódottan Kris. – Szerintem vagány titkos ügynök lennék. Mondd meg neki Tao – karolta át a feketehajú nyakát.

- Vagány titkos ügynök lenne – ismételte el Tao szívószállal a szájában.

- Oké, most mondd úgy, hogy el is hiszed – unszolta a szőke.

- Bocs, hyung – húzta fel a vállait, mire Chen – mély együttérzéssel – kárörvendő kacajt hallatott.

- Ne már! – Kris csak nem akarta feladni. – Figyuzzatok:

A nevem Bond. Kris Bond.

Vagány, mi? – villantotta ki mosolyát.

Tao és Chen összenéztek, majd egy rövid, méla csend után könyörtelenül kiröhögték a vezetőt, aki ezután összefont karokkal eljátszotta a sértődöttet.

- Ch – morogta.

- De duzzogj királylány. Nézd, megérkezett a hintó – bökött Chen a kávézó előtti parkolóra, ahol éppen lefékezett a fehér kombi.

Tao acélos léptekkel el is indult a kocsi felé Chen-nel szorosan a nyomában, hátrahagyva a pufogó leadert, aki csak hosszas tanakodás után döntött úgy, hogy mégiscsak velük megy, és nem taxival. Nagy sóhajtás, majd elindult a többiek után.

- Oh! – alig tette meg a második lépést, hirtelen a vállának ütközött valami, vagy inkább valaki, aki a semmiből tűnt elő. – Elnézést kérek. – hajtotta meg magát. Kris is követte a példát, meghajolt, majd a férfi rohant is tovább.

A szőke megrántotta a vállát, és folytatta – volna tovább útját, ha nem rúgott volna bele valami kemény tárgyba a földön.

- Várjon! Elejtette a-

Hirtelen kapta fel a kütyüt, de mire körbenézett, a férfinak addigra hűlt helyét sem találta – és a többiekét sem.

A fehér kisbusz, amibe néhány másodperccel ezelőtt szállt be Tao és Chen, nem volt sehol.

- Mi a fene? – nézett körül idegesen Kris. – Itt hagytak?

Nagyon úgy festett, hogy a hazautat mégiscsak taxival fogja megtenni. Lemondóan sóhajtott, és leszegte fejét, hogy végigfuttasson elméjén egy ésszerű magyarázatot, hogy mégis miért hagyták itt. Nagy fejtörés, és gondolkodás közepette vette észre, hogy a kezében még mindig ott tartja a kis fekete tárgyat, amit a rohanó férfi elejtett.

Talán diktafon lehet, gondolta magában, ahogy forgatta kezében azt a valamit. Sejtése igaznak bizonyult, miután a szerkezet oldalán lévő gombok közül benyomta a vízszintesben álló egyenlő szárú háromszöggel jelzettet, és a kütyü megszólalt.

- Üdvözlöm Wu ügynök! Az azonosítója 113-492-007. Hallgassa végig a szalagot figyelmesen, mert csak egyszer áll módjában lehallgatni a küldetést, visszajátszás nem lehetséges. Az üzenet végeztével a szalag megsemmisíti önmagát – szólt egy férfihang.

- Kü… küldetés?

- Megbízható forrásból értesültünk, hogy Salvatore Lo Piccolo, a hírhedt olasz maffiavezér tegnap tizennégy óra negyven perckor belépett az országba. Tizennégy óra ötvenhat perckor az egyik ügynökünk látta őt a Gimhae Nemzetközi Repülőtéren Busanban. Legújabb forrásaink szerint a szöuli villájába tart, a Gangnam negyedbe. Lo Piccolo-nál van egy nagyon értékes Joseon-dinasztiabeli ezüst kehely hamisított másolata. Néhány hete jelentették, hogy az eredeti műtárgy eltűnt a Nemzeti Múzeumból. Valószínűleg Lo Piccolo szándéka az, hogy a másolatot kicserélje az eredetire. Szerezze meg a kelyhet, mielőtt Lo Piccolo Gangnamba ér!

- Mi…a… de én-

- A szalag megsemmisíti önmagát – hallatszódott egy monoton hang. – Három, kettő…

Szerencsére még idejében kapcsolt, és amennyire az erejéből telt, megcsórta a kütyüt, hogy az egészen a kávézóval szemben lévő szökőkútig repült, majd halk csobbanás után a diktafon pattogva, sercegve megsemmisült.

- Na, jó – nevetett fel. – Most már előjöhettek srácok. Hol a kandi kamera?

A mosoly azonban lehervadt az arcáról, miután harmadszor fordult körbe a tengelye körül, de embert még csak a közelben sem látott. Így hát érthető volt, hogy majdnem kiugrott a bőréből ijedtében, mikor a mobilja megszólalt a hátsó zsebében.

- Ha-halló? – emelte füléhez félve a készüléket.

- Wu ügynök! – szólt bele az ismerős férfihang. – Mit tétlenkedik? Azonnal induljon a Gangnam negyedbe!

- De hogy… - ez volt az a pont, amikor Kris végleg összezavarodott. – Honnan tudja a-

- A kávézó mögött áll a kocsija. Szálljon be, és hajtson! – utasította a férfi, majd a vonal megszakadt.

- Kocsi?

Értetlenül állt az egész helyzet előtt.

De mi van, ha igazat mondott? – merült fel benne a kérdés. Minden esetre, ez csak egy módon derülhet ki.

Határozott, ugyanakkor gyanakvó léptekkel közelítette meg a kávézó mögötti betonos placcot, ahol valóban várt rá egy autó, méghozzá nem akármilyen.

- Azta Porsche… - ennyi volt minden hozzáfűznivalója. Csak állt bambán, és fixírozta a négykerekű csodát.

- De még ha itt is áll egy autó, – morfondírozott – nincs nálam hozzá se távirányító, se slusszkulcs, szóval… - majd kezeit egy célzatos mozdulattal zsebre vágta. Ujjai azonban újfent ismeretlen tárgyba akadtak, amiről holtbiztosan meg volt győződve, hogy azelőtt nem volt ott.

- Mi a franc…? – húzta elő óvatosan az apró tárgyat, mintha legalábbis attól tartott volna, hogy időzített bomba.

- Ez nem lehet igaz.

Kris-t jeges zuhanyként érte a tény – az elmúlt öt perc leforgása alatt már harmadszorra – hogy egy valóságos Men in Mission: 007 Impossible paródiába csöppent, és még az átkozott kelyhet is el kell lopnia, amiből szomszédjainak múmia ősei vedeltek cirka ötezer évvel ezelőtt, különben jobb lesz, ha seggbe rúgja magát, és elszelel, mielőtt a maffia teszi meg acélbetétes surranóval.

Egy pillanat – csillant fel a szeme. Mi van akkor, ha ez tényleg a kész átverés, és a többiek csak rá akarják szedni? De mint az köztudott, Wu Yi Fan-t nem lehet rászedni semmire, különösen nem akkor, ha már az elején kiszagolta a cselt.

Miután nyugtázta magában az elméletet, diadalmasan kihúzta magát, megigazította napszemüvegét, és a távirányítót a Porsche-ra tartotta. Most aztán megmutatja annak a minden lében kanál Chen-nek, hogy őt az ég is titkos ügynöknek teremtette.

Halk kattanó hang után a központi zár kinyílt, és beült a volán mögé, majd a műszerfalon elhelyezett GPS rögtön köszöntötte is.

- Üdvözlöm Wu ügynök!

- Zsír – vigyorgott. – Ezek aztán nem bízták a véletlenre. Nem semmi a cucc – jegyezte meg, majd arckifejezését igyekezte morc komoly külalakban tartani, úgy téve, mint aki az égvilágon semmiről sem tud.

- Adatok betáplálva – szólt a GPS. – Kérem, indítson.
Kris, amint vette az adást, bekapcsolta a biztonsági övet, beindította a motort, és kikanyarodott a kávézó kis utcájából, majd ráfordult a 88-as sugárútra.

- Oké bébi, most merre?

- Menjen tovább 1,2 kilométert, majd hajtson be a körforgalomba!

- Rendicsek – mondta, ekkor már levakarhatatlan vigyorral a képén, és a gázra lépett.

- Körforgalom következik. Hajtson ki a harmadik kijáraton, majd… újratervezés.

- Mi van? – botránkozott meg hirtelen, és lehúzódott a leállósávba, majd keményen a fékre lépett.

- Újratervezés – ismételte a női hang. – A következő lehetőségnél forduljon vissza!

- Remek – fújt egyet a szőke, és amint kitisztult az út, vágott egy éles hajtűkanyart a háromsávos útszakaszon, és az ellenkező irányba indult.

- A következő lehetőségnél forduljon balra! – hangzott a következő utasítás.

Kris ismét tekert a kormányon, és befordult a kis utcába.

*

- Seokyo Hotel? Nem úgy volt, hogy Gangnamba megyünk?

- Változott a terv. El kell hoznia még valamit – duruzsolt a férfi a telefonban. – Az azonosítójával jelentkezzen be a recepción – utasította, azzal kinyomta. Kris csak megrántotta a vállát, majd úgy tett, ahogy a főnök kérte.

A hatalmas előcsarnokba lépve rögtön a recepciós pulthoz fordult, majd bediktálta az azonosító számot.

- Igen, meg is van – bólogatott a hölgy. – Tizenharmadik emelet, 401-es.

- Köszönöm – szeme sarkával kacsintott egy aprót, majd elővette legvagányabb, leglazább járásmódját, és megtette az alig öt másodperces sétát a liftig, majd egy még lazább kézmozdulattal benyomta a gombot, mire az ajtók csengőszó kíséretében kitárultak.

Újabb csengőszó jelezte a végállomást a tizenharmadik emeletre érkezve. Zsebre tett kézzel, hanyatt-estek-olyan-menő-vagyok arckifejezéssel lépett ki a felvonóból, és rövid séta után megállt a 401-es számmal jelzett szoba ajtaja előtt. Éppen kopogáshoz emelte kezét, mikor különös hangokat vélt hallani a túloldalról, majd egy kisebb kiáltást.

Több sem kellett, pisztolyt rántott – isten tudja honnan -, és berontott az ajtón.

- ÁLLJ! FBI! …vagy mi – kiáltotta és a franciaágyra szegezte a fegyvert.

A férfi és a nő – akik a paplan alatt tartózkodtak – együttes kiáltással repültek szét, és húzták a fejük búbjára a takarót, hogy lehetőleg minden fedetlen testrészük takarásban legyen, mire Kris-ben is tudatosult a tény, hogy mit is szakított félbe tulajdonképpen.

- Oh – mondta esetlenül.

- BAROM! – dörrent rá a férfi a takaró mögül.

- Elnézést, de… nem ez a 401-es szoba?

- Nem ismered a számokat?! Nézz már ajtóra öregem!

Kris zavarában a lakozott fára meredt, és szemei tányérméretűre nőttek, mikor leolvasta ajtóról a 410-es számot.

- Oh – nyögte ismét. – Folytassák – mondta, azzal a bravúros pofára esés után eldugta a pisztolyt, és kivágtatott a szobából.

- Esküdni mernék, hogy az előbb 401-es volt ráírva… - bizonygatta magának még mindig a 410-es felirattal farkasszemet nézve.

A bolondját akarják járatni velem - mérgelődött magában, majd mikor megfordult, hogy visszakullogjon a lifthez, a szemközti ajtón függő, égbekiáltóan feltűnő felirat láttán majdnem leült a csodálkozástól: „401-es raktárszoba”.

- Mi a… pokol?! – hőkölt hátra. Szentül meg volt győződve arról, hogy az az ajtó eddig nem volt ott. De csak azért is hajtotta a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet az, amit egy volt-nincs raktárszobából kell elhoznia.
Csavart hát a kilincsen és belépett a sötét szobába.

*

- Megvan a boríték?

- Megvan – nyugtázta Kris, miközben kocsijával kihajtott a gangnam-i elkerülő útra.

- Helyes. Tegye el – utasította a férfi. – A borítékot csak a küldetés befejeztével nyithatja ki.

- Vettem főnök.

- Helyes. És most koncentráljon a feladatra. A GPS a pontos címre navigálja, de a legcélszerűbb, ha néhány házzal távolabb áll meg. Semmi esetre se keltsen feltűnést.

- Távolabb parkolni, vettem.

- A csomagtartóban találja a behatoláshoz szükséges eszközöket. A kelyhet a villa bal szárnyában található üvegteremben őrzik. A tetőablakkal próbálkozzon, de legyen óvatos. A padlózatban súlyérzékelő rendszer van. A legkisebb nyomás beindítja a riasztórendszert. És ne feledje: láthatatlannak kell lennie.

- Ne aggódjon főnök, olyan láthatatlan leszek, mint Harry Potter a láthatatlanná tévő köpenyében – mondta gunyoros hangnemben a szőke.

- Komolyságot, Wu ügynök.

- Igenis! – emelte homlokához a kezét tisztelgést imitálva, majd a konzultáció befejeztével kinyomta a telefont.

Épp a kanyarban húzott karóráján a kismutató, mikor a végállomáshoz érkezett. Leparkolt – utasítás szerint, három háztömbbel lejjebb, felnyitotta a csomagtartót, és a felszerelést önmagába foglaló kémtáskával feltűnésmentesen elindult az úton.

Mintha számítottak volna az érkezésére, a villa hátsó kapuja nyitva állt, így az első akadályt könnyűszerrel vette. Itt már valami gyanús volt, de a küldetés értelmében nem állhatott meg tanakodni a dísznövény kert közepén, tovább kellett mennie.

A felmászás a tetőablakhoz című történet viszont felvett némi problémát. Fogta a mindentudó titkos ügynök-felszerelést, és a táska aljára nézve, elsőre rányúlt a megfelelő eszközre. Felhúzta a tapadókorongos tappancsokat, és pókemberbőrben elindult vízszintesen felfelé a villa falán.

A tetőablak kinyitása innen már gyerekjátéknak bizonyult – ő maga is meglepődött azon, hogy feltűnően könnyen végrehajtotta a betörési akciót a maffiavillába -, derekára erősítette a hevedert, rácsatolta a tűzlétrához erősített kötelet, majd határozott gyomorhullámzással beereszkedett az ablakon.

Apránként araszolt lefelé a kötélen, mikor az egyszer csak úgy döntött, önálló életet kezd és kilazul, ő pedig vészesen a padló felé közeledett, de még mielőtt a kellemetlen találkozás megtörténhetett volna, a kötél ismét megfeszült a padlótól körülbelül fél méter távolságra. Kris lelkét hatalmas megkönnyebbülés hagyta el, ám hirtelen kigyúlt a világítás, és mire felkapta a fejét, tucatnyi maffia-puskacső fogta közre.

- N-ne mozduljanak – habogta. – L-le vannak tartóz- nyelte le a szó végét, mikor a kötél és a heveder csatja pattanó hanggal elvált egymástól, ő pedig megkezdeményezte rohamos közelítését az anyaföld felé, majd…

.

.

.

… tompa puffanással jelezte találkozását a parkettával, ahogy lefordult a nappali kanapéjáról.

Kómásan dörzsölgette a zuhanás következtében megütött homlokát, és körbenézett a lakásban.

- Hé, jól vagy? – gázolt felé rémült arckifejezéssel Tao. – Megütötted magad?

- Nem, nem, én csak… a kanapén aludtam? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Hm – bólintott Tao. – Éppen a Mission: Impossible-t néztük, miközben elaludtál.

- Különös. Azt álmodtam, hogy…

- Mit álmodtál? – kíváncsiskodott a maknae.

- Áh, mindegy is – rázta meg a fejét a leader. – Elég nagy hülyeség.

Lassan feltápászkodott a földről, és olyan tempóban, mint a százötven éves ükapja, derekát fogva a fürdőszobába vonszolta magát, hogy jó esetben egy élénkítő zuhanyt vegyen. A helyiségbe lépve rögtön megszabadult használt, gyűrött pólójától, és a szennyes kosárba hajította, majd mikor kilépett farmernadrágjából is, egy félbehajtott boríték fordult ki annak farzsebéből.

- Mi a fene… - hajolt le érte, és minthogy írást nem vélt felfedezni rajta, érdektelenül tépte fel a ragasztócsíkot és nézett a papírtasakba.

Szemöldökei összeszaladtak, mikor abban nem egy általában megszokott levelet, hanem egy kulcskarikát talált, rajta egy apró kulccsal és egy aranyszínű bilétával, melybe egyetlen háromjegyű szám volt gravírozva:

„401.”

  

Eyeliner

Byun Baekhyun

EYELINER

- Hol van? HOL?!

Byun Baekhyun meglehetősen nyugtalan arckifejezéssel csörtetett végig a nappalin korán reggel, és sorra forgatott fel mindent, ami az útjába került, és mozdítható volt.

- Mit keresel? – kúszott a látótérbe a konyha felől egy kócos, fekete haj, ami egyértelműen Chanyeolhoz tartozott.

- Sehol sem találom!

- De mit? – nézett fel értetlenül a rapper.

- A szemceruzám! – hányta le a párnákat az ülőgarnitúráról Baekhyun, mikor egy összevont szemöldökű, pizsomás Junmyeonba ütközött.

- Mi a…

A leader hirtelen elsápadt, és szörnyülködve nézett végig a szobán, ami úgy festett, mintha gránátvetővel végigvonult volna rajta az amerikai légierő.

- Byun Baekhyun… – dörmögte, Chanyeol pedig felkészült, hogy másodperceken belül olyat ordít, hogy két házzal odébb a szomszéd is lefordul az ágyáról ijedtében. De még mielőtt megtehette volna, a bejárati ajtó sarkig kicsapódott, olyan hűvös szellőt hozva magával, hogy összerezzent, és már ahhoz sem volt kedve, hogy a két jómadarat leteremtse reggeli kocogásukból megérkezve.

- Jó reggelt, Joonma! – Tao akkorát köszönt, hogy a ház is belezengett.

- Jobbat – mondta közömbösen Junmyeon, majd egy utolsó szemrehányó pillantást vetett Baekhyunra, és felvánszorgott az emeletre.

- Mi a fene? – csukta be maga mögött az ajtót Kris, miközben tekintete a kutakodó Baekhyun és a szétszórt holmik között cikázott. Kérdőn Chanyeolra pillantott, aki csak megrántotta vállát. Még mindig félálomban kornyadozott az étkezőasztalnál, így intett nekik, jelezvén, hogy ne menjenek messzire – a reggeli mindjárt kész. A többiek valószínűleg telepatikus képességgel bírhattak, hogy abban a pillanatban robogtak le az emeletről, amint Chanyeol fejében elhangzott a gondolat. Luhan, aki legelőször ért le, megtorpant a lépcső alján, mire a többiek – hogy hirtelen nem tudtak lefékezni – sorban egymás hátába ütköztek.

- Mi van? – mordult fel a sor végén Jongin.

Mind a hatan megbotránkozva álltak a nappali előtt, és kérdő pillantásokat küldözgettek egymás felé, végül Chen volt az a bátor tag, aki hangosan is rá mert kérdezni:

- Baekhyun-ssi, mit… mit csinálsz?

- A szemcruzmat keresm… - érkezett egy alig érthető válasz az asztal alól.

- A midet? – kérdezte sztereóban Yixinggel együtt.

- A szemceruzámat!

A tagok furán összenéztek, majd egy másodperc csend után harsány nyerítésbe kezdtek. Baekhyun szemeivel szinte szikrákat szórt, de túl elfoglalt volt ahhoz, hogy ennél több figyelmet tulajdonítson az éretlen bagázsnak, akiknek minden bizonnyal fogalmuk sincs a jó kinézetről, ezért nem is izgatná őket, ha eltűnne a szemceruzájuk.

- Kávét? – dugott egy bögrét Sehun Luhan orra alá.

- Kérek – vette el csillogó szemmel a porcelánt az idősebb, és összeborzolta a maknae egyébként is kócos haját. – Köszönöm, Sehun-ah.

Tekintete újfent a nappalira tévedt, ahol a rendetlenség változatlan volt, Baekhyun viszont annál idegesebb.

- Biztosan begurult ide… - morgott.

- Baekhyun-ah, szerintem-

- Ne most Luhan!

- Oké… - hagyta rá vállrántva a szöszi, és lehuppant Kyungsoo mellé a kanapéra. Egyre nehezebben állta meg, hogy ne hajítsa el kezéből a bögrét, és hasát fogva lehemperedjen a földre. Kezét a szája elé emelte, és halkan odasúgott a mellette ülőnek:

- Ne szóljunk neki, hogy ott van a hátsó zsebében?

- Még ne – vigyorgott bögréje mögött Kyungsoo, akin látszott, hogy ugyancsak nehezére esik visszafogni magát. Szerencséjükre a kenyérpirító kattanása jelezte, hogy az utolsó pirítós is elkészült.

- Srácok, kész a reggeli!

Ha nem lett volna elég gyanús a helyzet, úgy most egyszerre pattant fel mindenki a helyéről, és rohamozták meg a konyhát, csakhogy tettetett mit sem sejtésüket leplezni tudják.

- Most mi van?! – mordult fel Baekhyun.

Akkor már mindenkinek feltűnt a farzsebből kikandikáló ceruza, Chanyeol feje szinte pukkadozott, a többiek meg inkább oda sem néztek, nehogy kísértésbe essenek.

- Persze, szórakozzatok csak rajtam – mondta sértetten Baekyhun, és követte a jómadarakat a konyhába. Tekintete lépten-nyomon Luhanéval találkozott, akinek az arcára volt írva, hogy még egy perc és megszakad a nevetéstől, így igyekezett elkerülni csapattársa szemkontaktusát.

- Tudom, hogy te tetted el Luhan – méregette az idősebbet. - Azért vágsz ilyen önelégült fejet – mondta mindent tudó hangon, és ledobta magát a székre, mire a ceruza hatalmasat reccsent.

Olyan csend lett a konyhában, hogy a légy pisszenését is hallani lehetett volna. Senki sem mert megszólalni, csak lélegzet visszafojtva figyelték Baekhyunt, akinek arcára fagyott a rémület.

- A farzsebemben van, ugye?

Luhan bátortalanul bólintott kettőt, és tenyerét a szájára tapasztotta, mielőtt éktelen hahotázásba kezdett volna.

- Sejtettem.

SOON